Ez a négy év lezáratlan maradt…

Nem volt igazi utolsó óránk Veletek, amikor a középiskolai éveitek eseményeit végig gondolva, a jó sztorikat emlegetve, a hétköznapok küzdelmeit egy kicsit megszépítve, akár humorral is, de ünnepélyesen elköszöntünk volna egymástól. Nem énekeltétek az “Azért vannak a jóbarátok…” vagy a “Most búcsúzunk és elmegyünk…” kezdetű dalt az ablakunk alatt. Hirtelen vége szakadt, és – valljuk be – az utolsó másfél hónap, elzárva egymástól, már nem volt az igazi. Mi, tanárok nem rajongunk a ballagásért, de most nagyon fáj a szívünk, hogy így kell elengedni Benneteket. Négy év alatt mindegyik évfolyam hozzánk nő, Ti különösen. És nem csak a sportban, különféle versenyeken elért eredmények miatt szerettünk Benneteket! Sok-sok kedves arcra, barátságos szóra, előzékenységre, lelkesedésre fogunk emlékezni. Bosszankodtunk is néha, de nem annyira a kudarcok miatt, inkább azért, mert láttuk, hogy mennyi tehetség vár kibontásra, és mekkora lustaság gátolja a jobb teljesítmény elérését. Most már önállóan kell szembenéznetek saját gyengeségetekkel, a motiváció nem kívülről érkezik, és megtalálni magatokban és a külvilágban a lehetőségeket.

Nem köszöntünk el egymástól: ezt úgy is értelmezhetjük, hogy visszavárunk Benneteket – ha majd lehet, öleléssel is – követjük utatokat, amellyel kapcsolatban azt kívánjuk, ha lesznek benne vargabetűk, nehézségek, azok csak erősítsenek Benneteket, és még jobban értékeljétek a szépet, a kisebb-nagyobb örömöket, a sikert a munkában és természetesen a magánéletben is.

Itt lenne az ideje az igazi búcsúzásnak, de mostanában minden “online” történik. Szerencsére a szó, a jó szó megmaradt, és Hamvas Béla üzenete az interneten keresztül is eljuthat Hozzátok. Jó szívvel, szeretettel küldjük ezeket a szavakat:

“Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd!”