SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum

OM kód: 203052-014 | 6724 Szeged, Mars tér 14.

Intézmény logo

Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • GD Oktatási portál
  • KRÉTA

Galéria

Összes képgaléria
Kazinczy-verseny iskolai forduló 2023.02.09.

Kazinczy-verseny iskolai forduló 2023.02.09.

    2023. február 9.|Igazgatóság

Szép magyar beszéd verseny a GD-ben

2023. február 9-én délután 14.45 perctől a D07-es teremben fontos eseményre került sor a szép beszéd kedvelői számára. Iskolánkban nagy hagyományokkal rendelkezik a Szép magyar beszéd verseny, népszerű nevén a Kazinczy-verseny. Örvendetes módon idén is népes mezőny mérettette meg magát. Huszonkét tanuló nevezett be egy-egy szabadon választott háromperces szöveggel. A sorszámok húzása után hallgathatták meg egymás felolvasását, amelynek során sok értékes gondolattal gazdagodhattak. Ezt követően a zsűri összegezte a pontszámokat, és a legjobb tíz versenyzőnek adott lehetőséget a verseny folytatására, ami egy ismeretlen szöveg értő tolmácsolását jelentette. Ez a feladat már nagyobb kihívás elé állította a résztvevőket, hiszen mindössze 15 perc állt rendelkezésükre a felkészülésre. A végső eredmény a két forduló alapján alakult ki.

1. helyezett: Schröffel Csilla Rozália (12.D),

2. helyezett: Sztankovits Réka (12.D),

3. helyezett: Kopasz Linda (11.D)

Mindhárman dicsérő oklevelet és könyvjutalmat vehettek át.

Az első és második helyezett tanulók képviselhetik az iskolát a március 10-i megyei fordulóban, amelyre az Agórában kerül majd sor.

Köszönet illeti a zsűri tagjait, Némethné dr. Balázs Katalin, Kalmárné Kovács Hedvig és Tóth Teodóra tanárnőket és a felkészítő tanárokat, akik szakértelmükkel hozzájárultak a rendezvény színvonalához.

Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek, és további szép sikereket kívánunk!

Toperczer Judit és Szántóné Benkő Judit, szervezők


Partnereink

  • Szegedi Szakképzési Centrum
  • Szegedi Városi Kollégium
  • Atysco
  • ATI-VIZIG
  • Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Óvodák Igazgatósága
  • HTTP alapítvány
  • Feeling Center
  • LanguageCert vizsgahely
  • PÉNZ7 – Pénzügyi és Vállalkozói Témahét
  • SIOSZ
SZC logo

Szegedi Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium

      6724 Szeged, Mars tér 14.

    • Telefon: +3662558750

      E-mail: igazgato.szszc.gd@gmail.com

      OM azonosító: 203052-014


    2023Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium