Tiéd a Szó-Tár nyelvi verseny

A Maxim Kiadó idén is megrendezte a Tiéd a Szó-Tár nyelvi versenyt azzal a céllal, hogy a tanulók megismerkedjenek a nyelvi és életkori sajátosságaiknak is megfelelő, modern, kommunikatív szótárakkal, ezek segítségével elsajátítsák a tudatos, célirányos szótárhasználatot, és ezáltal rendszerező módon, kommunikatív irányba fejlesszék idegen nyelvi tudásukat.

A versenyt a 3-12. évfolyamos tanulók számára hirdették meg, idegen nyelvek és korosztályok szerint 11 kategóriában.
A verseny 3 selejtezőből, egy videós feladatból, középdöntőből és országos döntőből áll.

Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntője - 2020. március 6.

Iskolánk – a Kazinczy-díj Alapítvány felkérésére – 21. alkalommal vállalkozott a verseny megrendezésére. Annak ellenére, hogy már rutinból megy a szervezés, mondhatni a kisujjunkban van a rendezés minden egyes mozzanata,sok-sok munkával és feszültséggel járt az előkészítés és lebonyolítás. Végül jól sikerült a rendezvény, színvonalas volt, elégedettséggel tölthet el mindannyiunkat.

Siker a megyei Kazinczy-versenyen

Március 6-án rendeztük meg a Kazinczy-verseny Csongrád megyei döntőjét. A színvonalas versenyen iskolánk tanulói nagyon szép teljesítményt nyújtottak.

Három diákunk képviselte a Gábor Dénes Szakgimnáziumot: Gyurcsik Andrea és Greksa Kinga12. D osztályos (felkészítő tanáruk Némethné dr. Balázs Katalin tanárnő), valamint Mészáros Alexa Klaudia 11. D osztályos tanuló (felkészítő tanára Ottohál Andrea tanárnő).

New York Competition

2020.03.04-én délután rendeztük meg a New York-versenyt.

14 csapat játszott az első fordulóban, ahol 7 feladatot kellett megoldaniuk. A legjobb 5 csapat jutott tovább a döntőbe, ahol pontokat nyerhettek, de veszíthettek is. Így alakult ki az első 5 helyezett.