Hírek
2026. okt. 14.
Igazgatóság
Az év első angol nyelvi versenye
Október 12-én, hétfőn tartottuk meg az idei tanév első iskolai angol nyelvi vetélkedőjét. A versenyen hét, egyenként háromfős csapat vett részt, munkánkat pedig egy három diákból álló zsűri is segítette.

A feladatok témáját az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója adta. A résztvevők puzzle-ök, lyukas szövegek, filmrészletek és idézetek segítségével idézhették fel az esemény történelmi hátterét.
A délután jó hangulatban telt, és a három győztes csapat tagjai díjjal térhettek haza. Öröm volt látni, hogy a diákok történelmi tudásukat és angol nyelvi készségeiket használva élhettek át sikerélményt.
Gratulálunk minden résztvevőnek és a győzteseknek! 🎉
Közreműködő oktatók: Balasiné Horváth Nóra, Lucza Edit, Váradiné Jenei Csilla
GALÉRIA
Az év első angol nyelvi versenye


