Hírek
2023. nov. 21.
Igazgatóság
Petőfi 200 iskolai verseny - eredmények
EREDMÉNYEK
Petőfi Sándor születése 200. évfordulójának tiszteletére 2023. szeptember végén iskolai pályázatot hirdettünk.
A versenyfeladat lényege az volt, hogy a háromfős csapatok gyűjtsék össze a Szegeden fellelhető, Petőfivel kapcsolatos domborműveket, szobrokat, emléktáblákat, valamint a Petőfi Sándorról elnevezett helyeket, és mindezt fotóval illusztrált módon mutassák be a legkreatívabb és leginformatívabb módon elektronikus formában.
Sok színvonalas pályaművet adtak be a tanulóink. Mind tartalmilag, mind megformáltságban változatosak voltak a prezentációk. Mindegyikben akadt egyedi utalás, sőt Szegeden kívüli, saját lakóhelyre való kitekintés is. A 11.B osztály tanulói nagyon aktívak voltak, de örömünkre szolgáltak a 9. évfolyamosok pályázatai is.
Az első három helyezett csapat a következő volt:
- Börcsök Nóra, Molnár Abigél, Benedekfi Viktória 11.B
- Jéga-Szabó Ametiszt, Láng Bianka, Kovács Aida 11.B.
- Fodor Tifani, Török Krisztina 11.B
Az iskola aulájában a beadott munkákból kiállítottunk egy válogatást, amiből jobban megismerheti minden érdeklődő Petőfi szegedi vonatkozásait, és egyben a kiállítással méltó módon adózunk nagy költőnk évfordulójának.
Köszönjük a szervezést és a közreműködést!
Külön köszönet Szántóné Benkő Judit tanárnőnek.